Nagyot buktak a kötelezőn tavaly a biztosítók
A biztosítók tavaly 18,7 milliárd forintot vesztettek a 4 millió 168 ezer kötelező gépjármű felelősségbiztosításon (kgfb) - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön.
A biztosítók tavaly 18,7 milliárd forintot vesztettek a 4 millió 168 ezer kötelező gépjármű felelősségbiztosításon (kgfb) - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön.
Az idei év első négy hónapjában átlagosan 6 százalékkal volt alacsonyabb a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) éves átlagdíja, mint egy évvel korábban és április végén 20 716 forinton állt - közölte a netrisk.hu internetes alkusz.
Az első díjrészletet március 1-ig kell befizetni, de aki csekken fizet, annak szerda az utolsó határnap, hogy a pénz időben megérkezzen a biztosítóhoz.
Megállt a kötelező biztosítás díjainak hatodik éve tartó esése, a károk mennyisége sem csökken már, így a biztosítók kismértékű díjemelkedésre számítanak az idén – írta a Világgazdaság.
Becslések szerint idén mintegy 400 ezer autós mondta fel a december elsejei határidőig az év végén lejáró kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (kgfb), nekik december 31-ig kell megkötniük az új biztosítási szerződést – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Idén 420 ezer magánszemély és mintegy 70 ezer flottagépjármű vált kötelező gépjármű felelősségbiztosítót, szemben a tavalyi 700 ezret is meghaladó váltószámmal - közölte a saját adataiból becsült számokat a biztositas.hu internetes alkusz.
Alig több mint egy hete maradt az autósoknak arra, hogy eldöntsék: év végi évfordulós kötelező biztosításukat lecserélik-e vagy sem. A Netrisk.hu előző évekből származó statisztikája azt mutatja, hogy az igazi hajrá csak most kezdődik: az autósok 47 százaléka az előző két évben is az utolsó tíz napra hagyta a döntést.
November 29-éig mondhatják fel levélben a biztosításukat azok, akik másik biztosítónál akarják megkötni a kötelező gépjármű felelősségbiztosítást (kgfb) jövőre, mivel december 1., a váltás határideje vasárnapra esik.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításon a tavalyi 8 ezer forint helyett a mostani kampányban átlagosan csak 3 ezer forintot spórolnak az autósok - állapította meg az első hét eredményei alapján a biztositas.hu internetes alkusz hétfői közleményében.
A következő időszakra vonatkozó kgfb-díjról szóló értesítést legkésőbb november 11-ig küldi meg az autósoknak a jelenlegi biztosítójuk.
Az összes érintett biztosító részvételével elindult a Mabisz hitelesített díjnavigátora, amely pontosan és teljeskörűen tartalmazza a biztosítók jövő évre vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáit és kedvezményeit - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) csütörtökön.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) átlagdíja 14,5 százalékkal nőtt az első napi kötések alapján, a múlt évi kampány első napi díjához képest – közölte a netrisk.hu alkusz.
A Biztosítás.hu alkuszi portál szerint akár 1,5 millió autósnak is emelkedhet a kötelező gépjármű-felelelősségbiztosítás (kgfb) díja a szombaton hajnalban megjelent 2014-es biztosítási tarifák alapján. A Netrisk.hu is arra hívja fel a figyelmet, hogy hosszú évek után megáll az kgfb átlagdíjak csökkenése, és az idei kampányban akár 6-8 százalékos átlagos díjemelkedésre is számítani lehet. A Netrisk szerint a biztosítók a korábbinál nagyobb hangsúlyt helyeznek a jó ügyfelek megtartására.
Drágább kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra (kgfb) számíthatnak az idei kampányban azok, akik tavaly túl olcsót kötöttek – véli a CLB biztosítási alkuszcég szakértője.
Év közben emelkedett, év végén zuhanhat a kötelező biztosítás díja.
Tíz százalékkal drágul idén a kötelező biztosítások ára, és ezen még az őszi akciók sem enyhítenek – írja Az én pénzem gazdasági oldal.
Leggyakrabban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokkal kapcsolatban érdeklődnek az ügyfelek a Magyar Biztosítók Szövetségénél (MABISZ), amelynek ügyfélszolgálatát 58 700 esetben keresték meg az elmúlt csaknem három évben - közölte a szervezet.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt és az egyik kapcsolódó rendeletet megsértve, nem a bonus-malus rendszer figyelembe vételével hirdetett jövőbeni kgfb-tarifákat a Wáberer biztosító, ezért a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) hárommillió forintos bírságot szabott ki a biztosítóra és megtiltotta a jogsértés folytatását.
Az első négy hónap adatai alapján megállhat a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díjainak évek óta tartó csökkenése és akár lassú áremelkedés is kezdődhet ezen a piacon a biztositas.hu internetes alkusz szerint.
Több mint tízezer autós kapott értesítést a biztosítójától az elmúlt hetekben arról, hogy nem sikerült lekérdezni a kártörténeti adatait a nyilvántartó rendszerből – írja a szerdai Népszabadság.